[vc_row][vc_column][vc_column_text]

Miért látjuk szépnek a leveleket, a virágokat? Ezen morfondírozom a legutóbbi levél-gyűjtögető körutam óta. És nem, nem akarok belemenni a nyilvánvaló, már sokszor kikutatott szabályosságokba, hiszen már bizonyára te is sokat hallottál az aranymetszésről és társairól.

Ezek valóban szemet gyönyörködtető formarendszert adnak a természet minden alkotásának, de nem magyarázzák meg, miért esik jól az embernek rájuk nézni, miért éli meg megnyugtató, feltöltő élménynek a természetben lenni.

Emlékfoszlányok és érzések

Biztosan te is voltál már úgy, hogy a mindennapokban egy apró részletről hirtelen felvillanásként, a semmiből, elkapott egy érzés, emlék, egy hangulat, amit az a bizonyos apró részlet idézett fel. Egy sütemény illata az utcán, ami a nagymama sütötte kedvenc sütid ízét idézte vissza, együtt a gyerekkori hangulattal, amint a kis konyhájában együtt voltál vele. Vagy egy zenefoszlány, ami az első randidon szólt egy félperces kínos csendben, mégis örökre pozitív emlékként maradt meg benned.

[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text css=”.vc_custom_1589222316381{border-top-width: 10px !important;border-right-width: 10px !important;border-bottom-width: 10px !important;border-left-width: 10px !important;padding-top: 30px !important;padding-right: 30px !important;padding-bottom: 20px !important;padding-left: 30px !important;border-left-color: #eaeaea !important;border-left-style: solid !important;border-right-color: #eaeaea !important;border-right-style: solid !important;border-top-color: #eaeaea !important;border-top-style: solid !important;border-bottom-color: #eaeaea !important;border-bottom-style: solid !important;}”]

Mindannyiunknak vannak ilyen kis kapcsolói, és egy pillanat tört része alatt idéznek vissza régi emlékeket, amiket tudatosan talán nem is tudnánk előhozni.

[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]

Ma már tudományosan is bizonyított tény, hogy az ilyen emlék-lerakódások (jók és rosszak egyaránt), akár sok-sok generációkon át képesek tovább élni. Még ha a következő generáció nem is tud már olyan tudatos emléket kapcsolni az érzéshez, mint az azt elraktározó valamelyik őse. Csak annyi marad meg, hogy ezt szeretem, ez jó nekem, ez kedves a lelkemnek. Vagy az, hogy innen elmegyek, ez nem esik jól, ettől félek. A pszichológia régóta és sokat foglalkozik ezzel a mai napig. Ez a jelenség nem ezotéria, nem valami földről elrugaszkodott elképzelés. Az evolúció része, a túlélés egy eszköze, hogy őseink megszerzett tapasztalatai ilyen módon segítenek bennünket.

Vajon lehetséges lenne, hogy a természet, mint legelső, legősibb otthonunk; életünk, ételünk forrása; legelső emberi élményeink környezete és szemtanúja még mindig mélyen bennük él?

Lehetséges, hogy egy-egy fa társaságában, erdei séta során azt a régi harmóniát és nyugalmat éljük újra, amiben valaha mindannyian éltünk?

Vajon véletlen lenne, hogy a természetben töltött idő a legvárosibb, legmodernebb embernek is terápia? Hogy a szíve mélyén mindenki visszavágyik kicsit, és feltöltődik akár néhány óra kint léttől is?

Ez nem ezotéria, ez nem valami földről elrugaszkodott elképzelés. Ez a jelenség az evolúció része, a túlélés egy eszköze, hogy őseink megszerzett tapasztalatai ilyen módon segítenek bennünket.

Ebben hiszek

Hiszem, hogy a kapcsolat, bár néha úgy tűnik, még nem szakadt meg az ember és a természet között. Hiszem, hogy amikor végigsimítok egy levél erezetén, megszámolom egy virág szirmait, beszívom a semmivel sem összetéveszthető súlyos erdőillatot, újra találkozom a bennem rejlő természeti lénnyel. Amikor eltűnődöm a magokkal teli termésben rejtő végtelen körforgáson, ugyanazt a szülőről utódra öröklődő tudáshalmazt látom, amit bár – a kis emlék-kapcsolókhoz hasonlóan – tudatosan felidézni már nem tudok, mégis sejtek valahol, és annál többet értek meg belőle, minél több időt töltök a társaságában.

[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column width=”1/6″][/vc_column][vc_column width=”2/3″][vc_single_image image=”21274″ img_size=”full” alignment=”center” onclick=”zoom”][/vc_column][vc_column width=”1/6″][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text css=”.vc_custom_1589224630389{border-top-width: 10px !important;border-right-width: 10px !important;border-bottom-width: 10px !important;border-left-width: 10px !important;padding-top: 30px !important;padding-right: 30px !important;padding-bottom: 20px !important;padding-left: 30px !important;border-left-color: #eaeaea !important;border-left-style: solid !important;border-right-color: #eaeaea !important;border-right-style: solid !important;border-top-color: #eaeaea !important;border-top-style: solid !important;border-bottom-color: #eaeaea !important;border-bottom-style: solid !important;}”]

Minden ilyen felismerés megerősít abban, hogy a mindennapokban mennyire fontos közel hoznunk magunkhoz legalább kis részleteket a természetből. 

[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]

Kis esszenciális emlék-kapcsolókat, amik a legdurvább épületdzsungelben is segítenek visszatalálni a régi, már-már csak tudat alatt bennük létező harmóniához.

Tulajdonképpen ezért csinálom, és ez talán bennem is most tudatosult igazán először

Ezért gyűjtöm minden tavasszal a legfrissebb hajtásokat, amik duzzadnak az élettől, az újrakezdés erejétől. Ezt az erőt és szépséget szeretném látni bármikor, amikor elfáradok a világ erőltetett, szögletes, képmutató szürkeségében. Ékszerben örökítem meg az erdő részleteit, hogy utánozhatatlan szépségük vezessen vissza a természetbe olyankor is, amikor fizikailag nem tudok ott lenni.  Így tudom magammal vinni mindenhová az örök és kifogyhatatlan megújulás legerősebb szimbólumait.

[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row]