[vc_row][vc_column][vc_column_text]

Az ékszereim legfőbb múzsája a természet, ez bizonyára mindenkinek lejött, aki járt már a közelükben. Ma elmentem növényeket gyűjteni, hogy bővítsem a repertoárom, illetve hogy az elhasználódott mintákat felfrissítsem. A művelet felért egy meditációval.

Egészen más ugyanis úgy járni a várost, hogy az agyadban átkattintasz egy kapcsolót, és a növényekre fókuszálsz. Kizárólag a növényekre. (Meg persze az autókra is néha, hogy ne nyomjanak el, miközben gyermeteg tekintettel jössz-mész – persze biciklivel.) A növényeken belül pedig a levelekre, termésekre, virágokra… és még ezt is lehet fokozni, ezeken belül az apró részletekre: a levelek erezetére, a virágszirmok vastagságára, formák szépségére.

Ha találok egy szép mintázatot, akkor persze nem biztos, hogy abból ékszert is lehet csinálni. Meg kell tanulni fejben kivonni a színeket. Bizony, pont a színeket. A lenyomat nyilván nem örökli az eredeti növény színkülönbségeit, amik nélkül sokszor sehogy sem mutat az amúgy szép levél vagy virág. Nagyon jó példa erre a borostyán. Szerelmes vagyok a mindenféle színváltozataiba, de maga a levél amúgy teljesen sima, gyakorlatilag a formás levél körvonalát tudnám csak átmenteni az ékszergyurmára, ami valljuk be, még a pigmentekkel tarkítva is édeskevés lenne.

Ugye, mennyit számítanak a színek? A természet pedig csodálatosan játszadozik velük.

Tehát a forma és a természetes domborművek együttese az, ami nekem jó. Ez az együttes pedig legtöbbször a teljesen átlagos, – felelőtlenül szólva totál jellegtelen – leveleken áll össze. Ezeket pedig meg kell találni, észre kell venni, haza kell hozni, és lehetőség szerint még a mintavétel előtt nem tönkretenni…

Ha Zsu pedig teljesen ad hoc jelleggel indul el, beleábrándozva a napsütötte utcába az erkélyről (Apropó, mikor nőtt hirtelen ennyi féle növény ebbe az utcába?), naszóval hirtelen megy, az erkélyen kedvet kapva a növényguberálásra, akkor persze nem visz magával semmit, hiszen úgyis csak néhány levélkéről van szó.

Aha. Végül egy szívlapátnyi susogós nadrágzsebet, meg egy fél hátitáskát szórtam teli csak úgy szellősen növényekkel.

És aztán olyan mozdulatokkal tekertem hazáig, mint akinek kismacska a szállítmánya, nehogy összenyomódjanak.

De visszatérve még a válogatásra. Adottak ugye az, idézem: „felelőtlenül szólva totál jellegtelen” levelek, amik annyira sokan vannak, és annyira csakzöldek, hogy észre sem veszed őket, ha csak úgy mész az utcán. Valójában pedig ezekben a sima levelekben is akkora változatosság rejlik, hogy pillanatok alatt elképed a szépet kereső nézelődő.

Azt ugye nem kell mondanom, hogy nincs két egyforma köztük. De ahogy haladsz az ág végétől, nyomon lehet követni a teljes tavaszi kibomlási folyamatot. Az apró, összetekeredett kezdeményektől a tenyérnyire terült, teljesen kész levelekig az összes átmeneti állapot egyszerre jelen van, ami olyannyira lenyűgöző, hogy az ember már nem is vágyik nagyobb csodákra többé…

Nyomon lehet követni, hogy a friss levelek mindig sokkal erősebben erezettek, sokkal több nedvesség van bennük, viszont törékenyebbek is. Legtöbbször ezekből a kis finom levelekből válogatok az ékszerekre, mert minden sokkal hangsúlyosabb rajtuk, és mert jóval kisebb változatai a „végleges” leveleknek, így szépen mutatnak egy kicsi medálon is. Egyúttal viszont a törékenységük miatt szó szerint úgy kell bánni velük, mint a hímes tojással, hogy a mintavétel – amúgy nem éppen kíméletes – folyamata a legszebb állapotukban történjen meg.

[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column width=”1/6″][/vc_column][vc_column width=”2/3″][vc_single_image image=”20086″ img_size=”full” alignment=”center” onclick=”link_image”][/vc_column][vc_column width=”1/6″][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]

Ilyenkor tavasszal a természet felkínálja nekem a lehetséges változatok teljes repertoárját, már ami a leveleket illeti. Én pedig a világot kizárva magam körül, csak a formákat nézem, ékszerre álmodom őket, és keresem a tökéletes egyedeket.

Aztán első lépésként rájövök, hogy közelről nézve egyik sem tökéletes. És ettől szép.

Aztán második lépésként rájövök, hogy mindegyik tökéletes.

„Nincs tökéletes virág, mert minden virág tökéletes.”

(Az utolsó szamuráj c. filmből)

 [/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column width=”1/4″][/vc_column][vc_column width=”1/2″][vc_single_image image=”20084″ img_size=”full” alignment=”center” onclick=”link_image”][/vc_column][vc_column width=”1/4″][/vc_column][/vc_row]