Interjú Judával egy szokatlan esküvőről

Régi kedves ismerősömet, Judát kérdeztem: milyen volt felkészülni és megélni egy abszolút egyedi esküvőt, amit egyszerűen csak a “steampunk-tünde” jelzővel illettem a képeket nézegetve. Szembe szállni a szokásokkal, a szülőkkel – nem könnyű feladat, de nem is lehetetlen!

Fantasia: Szia Juda! Nagyon inspiráló, szabadságot és őszinteséget sugalló esküvőtök volt. A képek alapján úgy látom, mentesültetek minden klisétől, és megcsináltátok a saját, hozzátok igazított bulitokat.

Juda: Tudnék róla mesélni, hogy miért és hogyan lett ilyen, nem volt egyszerű…

F: Avass be a részletekbe! Mik voltak a nehézségek?

J: Határozott elképzelésem volt arról, hogy magunknak milyen esküvőt képzelek. Ez nagyon sok mindenben különbözött a klasszikus falusi lagzitól. Pedig mindenkinek ez a kép élt a fejében, és elég nehéz volt elhitetni velük, hogy másképp is lehet csinálni, és az is lehet jó. Nem akartunk egy halom szokásosnak mondható dolgot, egyszerűen csak azért, mert nekünk nem tetszett, távol állt tőlünk.

Ilyenek például:

• a legény és leánybúcsú
• ceremónia mester, vőfély
• templomi esküvő
• magas sarkú cipő, abroncsos szoknya, fátyol, menyecskeruha
• koszorúslányok, csuklóvirág, külön dobócsokor
• SZÉKSZOKNYAAAA (Ettől teljesen frászt kaptam. Majd akkor lesz szoknya a széken, ha ráülök :) )
• “lagzi” (helyette ünnepi ebéd)
• lagzis zenekar, mulatós zene
• átvető dísz az asztalon, bármi ami rózsaszín, esküvői autó díszítéssel
• “első tánc” betanult keringő vagy akármi más tánc, menyasszonytánc

F: Nahát igen, valóban szinte minden megszokott dolgot kihúztatok a buliból.

J: Ezt meg kellett értetnünk egyrészt a meghívott vendégekkel, másrészt pedig a helyszín tulajdonosával, szervezőjével. Mindkettő nehéz meccs volt. Még egy egyszerű asztaldísz is problémát jelenthet, ha nem a megszokott dolgok közül választasz. Például a borostyán, ami csak úgy kerülhetett az asztalra, hogy tálcát tettek a terítő és a növény közé.

Csíkos, de visszafogott színű harisnyát hosszú-hosszú heteken keresztül keresgéltem, boltokban is, interneten is, semmi. Végül a körúton egy kínaiban találtam :) A magas szárú fehér tornacipővel ugyanez volt a helyzet, azt végül találtam az interneten.

Anyukám egyébként majdnem sokkot kapott, amikor felhoztam a tornacipő ötletét. Körülbelül két hétig nem beszéltünk utána…

F: Mesélj a ruhádról, hiszen az sem volt szokásos!

J: A ruha, az álomruha megtalálása sokszor a legnagyobb probléma egy menyasszony számára. Mivel munka mellett hobbiból ruhákat tervezek és varrok, nem volt kérdés, hogy honnan lesz majd A ruhám. Nem volt szabásminta, csak egy szabóbaba, sokféle anyag, egy olló és sok-sok gombostű. Persze bennem volt végig, hogy mi lesz, ha nem sikerül jól? Hogy fogok tudni az utolsó pillanatban ruhát találni magamnak? Szerencsére nem kellett. Pár óra rajzolgatás és sok-sok óra szabás-varrás után elkészült az imádott ruhám.

Érdekessége, hogy kizárólag használt ruhákat – igen, turiból és internetes használtcikk oldalakról vett ruhákat – használtam fel anyagnak. Egy dolgot nem én készítettem rajta, ez nagymamám keze munkája: néhány filc virág, kézzel öltögetve.

Anyukám az esküvő előtti délután szembesült vele, mit is tervezek felvenni a nagy napon. Nem volt elragadtatva, talán attól tartott, hogy túl merésznek gondolja majd a rokonság.

Végül semmi ilyesmi gond nem volt. Mindenki, aki ott volt, ismert engem eléggé, és láttak már korábban általam készített ruhákat, ezért szerintem számítottak rá, hogy ilyesmi stílus lesz.

F: Mik voltak az érveid, amikor meg kellett győzni a családot, főként anyukádat?

J: Szeretnék önmagam lenni az esküvőnkön, mert máshogy nem fogom jól érezni magam, nem fogok tudni természetesen viselkedni. Nem szeretném és nem is tudnám olyannak mutatni magam, ami nem vagyok. 27 éves vagyok, szerintem ez már nem a kamaszkori lázadás, amit majd egyszer ki fogok nőni.

F: Végül elfogadta, vagy csak belenyugodott? Mit szólt a jól sikerült esküvő után?

J: Mondjuk, hogy belenyugodott. Utólag mondta, hogy csak pozitív visszajelzést kapott, minden jó ha jó a vége :) Azt mondta, hogy azon is nagyon meglepődött, hogy apukám teljesen jól fogadta a ruhát. Annyit mondott csak apu, hogy „hát ez olyan Judás”, de ennyi. A kardíszem kifejezetten tetszett neki, ezen mondjuk én is meglepődtem :)

F: A párod hogy állt ezekkel a dolgokkal? Nyilván ő ismer a legjobban, de biztosan neki is voltak tervei, hogy majd milyen esküvője lesz.

J: Nem igazán volt neki konkrét elképzelése. Ő inkább azt tudta, hogy mit nem akar. Ő sem akart lagzis zenét és falusi esküvőt. A hajó például az ő ötlete volt, mint helyszín.

F: Hűha, mesélj még, honnan jött ez az ötlet?

J: Az alap ötlet vonat volt, méghozzá gőzös :) Vannak régi nosztalgiakocsik, étkezőkocsik, ott lehetett volna az ünnepi ebéd. Félve kértünk árajánlatot, reménykedtünk, hogy talán ki lehet hozni a mi kereteinkből, de sajnos nem így lett.

Új ötlet kellett, és itt jutott eszébe páromnak a hajó. Piacot kutattunk, és találtunk egy szép régi hajót, normális áron, ami még el is vitt minket egy városnéző körre Pesten. Bonyodalmat okozott, hogy azon a hétvégén volt a műrepülő verseny a Dunán, ami miatt korlátozták a hajózást, de szerencsére sikerült ezt is leegyeztetni.

F: És most hogyan tovább, voltatok/mentek nászútra? Arra is extrém terveitek vannak?

J: Izlandon jártunk, ami lehet, hogy szokatlan úti cél, de természeti kincsei miatt mindketten odavagyunk érte. Meseszép hely, teljesen elvarázsolt minket. Megfogadtuk, hogy mindenképpen vissza fogunk térni.

F: Köszönöm, hogy válaszoltál a kérdéseimre! Szerintem nagyon fontos lenne, hogy az emberek így ki tudjanak állni magukért, mint te. Mit gondolsz erről?

J: Ez a “kitörni” dolog érdekes, szerintem nem annyira választás kérdése, inkább belső kényszer. Ha ez nem lett volna meg nálam, akkor egész biztosan eltántorított volna az a sok kételkedő arc, és a “végül is nektek kell, hogy tetsszen” illetve “remélem, tudod, hogy mit csinálsz” hozzáfűzés.

Abban biztos vagyok, hogy ha nem vállaljuk fel az ezzel járó súrlódásokat, akkor választjuk a nehezebb utat. Szerintem a belső vívódást nehezebb elviselni, amit az okoz, hogy nem lehetünk önmagunk.

A fényképeket a pillanataink.hu fotósai készítették.